E-mail elérhetőségünk: info@kotkodacs.hu

 

Kérdése van? Hívjon minket! +36703987017

Blog

Balck Friday avagy a túlfogyasztás ünnepe

Balázs-Héjja Angéla
2021.11.19 10:52
Balck Friday avagy a túlfogyasztás ünnepe

2021-ben július 29-én értük el a Túlfogyasztás napját - ez az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek. Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint nyolc hónap alatt a Föld erőforrásait globálisan annyira kimerítettük, amennyit egy évre elegendő. Ahhoz, hogy a jelenlegi életünket fenntartsuk, 1,6 Földre lenne szükségünk.

Földünk erőforrásai végesek, és 1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat.

Az ökológusok szerint a fogyasztásunk felét az élelmiszertermelés adja, de sokat számítanak a közlekedésre és az energiatermelésre fordított erőforrások, valamint az is, hogy mennyire védjük meg a természetes élőhelyeket. Ha az emberiség felhagyna a szénalapú energiagazdasággal, az 93 nappal késleltetné a túlfogyasztás napját.

Az élelmiszerpazarlás felére csökkentése további 13 napot adna hozzá. Ha minden évben öt nappal sikerülne kitolni ezt a dátumot, akkor 2050-re az emberiség már nem lenne deficites, és csak annyi erőforrást használna, amennyi meg tud újulni a Földön. Ehhez mindenki hozzá tudna járulni az épületek szigetelésével, az élelmiszerpazarlás csökkentésével, és az energiatakarékos közlekedési módok használatával, állítják a kutatók.

A magyarok még a globális átlagnál is pazarlóbbak

Magyarország még a globális átlagnál is rosszabbul teljesít: a túlfogyasztás napja 2021-ben június 8-ára esett. Vagyis ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, a Föld éves tartalékai már ezen a napon kimerülnének. Bár sokan úgy érvelnek, hogy az egyén szintjén úgysem tehetünk sokat a Föld "egészségéért" és elsősorban a vállalatok és kormányok lépéseire van szükség zöldítésben és környezettudatosságban - de ez nem igaz, az egyén szintjén is rengeteget tehetünk, hisz az egyes emberek életmódjukkal, döntéseikkel szavaznak, fogyasztásukkal pedig a vállalatokat és kormányokat is képesek befolyásolni.

Légy te is FoganTyúk!

Mi a FoganTyúknál úgy gondoljuk rengeteget tehetünk azért, hogy megóvjuk a bolygónk egészségét, mégsem kelllemondanunk a barátságos és szép otthon lehetőségéről. Újítsd fel, hasznosítsd újra és ne a nagyáruházakban vásásolj újat! Hiszünk abban, hogy a Föld, a természet lerombolása, a fogyasztói társadalom túlzásai, a mértéktelen pazarlás, környezetszennyezés, és a szemét felhalmozása megállíthatatlan következményekkel járnak, amiről nem elég beszélni, tenni kell ellene.

A Black Friday alkalmából ma arra kérünk téged is, hogy vásárolj tudatosan! Azt vedd meg amire valóban szükséged van! Ne állj be a sorba, ne fogyassz túl!

 

Kérünk értékeld munkánkat:

https://g.page/r/CZZuKkPtSu5OEAI/review